Orbán Viktor fogadta Karikó Katalint

Orbán Viktor miniszterelnök csütörtök reggel a Karmelita kolostorban fogadta Karikó Katalin kutatóbiológust, biokémikust, a szintetikus mRNS-alapú vakcinák technológiájának szabadalmaztatóját - közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

MSZP: milyen tervek vannak a várólisták csökkentésére?

Az egészségügyi várólisták csökkentésére vonatkozó kormányzati tervek iránt érdeklődött az MSZP országgyűlési képviselője szerdán.

Menczer: már hat ország fogadja el a magyar védettségi igazolványt

Már hat ország fogadja el a magyar védettségi igazolványt: Szlovénia, Horvátország, Szerbia, Montenegró, Törökország és Bahrein - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára.

Miniszterelnökség: folytatódik a Magyar falu program

Újabb kategóriákban adhatják be pályázataikat szerdától az 5000 lélekszám alatti települések önkormányzatai és az önkormányzati társulások a Magyar falu program keretében - közölte a Miniszterelnökség az MTI-vel.

Korrupcióval gyanúsítanak három rendőrt

Az ügyészség gyanúsítottként hallgatott ki három rendőrt, mert egy mezőgazdasági vállalkozó kérésére, ellenszolgáltatás fejében nem ellenőrizték a szabálytalanul körbálát szállító teherautóját Hajdú-Bihar megyében - tájékoztatta a központi nyomozó főügyész szerdán az MTI-t.

Szijjártó: Magyarország elítéli egyes palesztin terrorszervezetek támadásait izraeli városok ellen

Magyarország a leghatározottabban elítéli egyes palesztin terrorszervezetek Gázából elkövetett legújabb rakétatámadásait izraeli városok ellen - közölte a külgazdasági és külügyminiszter szerdán a Facebookon.

Alapjogokért Központ: az Európai Bizottság nem a polgárok, hanem a saját céljait előtérbe helyezve politizált

Az Alapjogokért Központ úgy látja, hogy az Európai Bizottság (EB) az elmúlt két évben nem azokkal a témákkal foglalkozott, amelyekkel a tagállamok polgárai szerint kellett volna, ehelyett a saját céljait előtérbe helyezve politizált.

A beoltottak Magyarország és Csehország közötti szabad utazásáról tárgyaltak a külügyminiszterek

A koronavírus ellen beoltott állampolgárok Magyarország és Csehország közötti szabad utazásáról is tárgyalt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Jakub Kulhánek cseh külügyminiszterrel kedden Budapesten.

Fülöp Attila: a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása a segélyből is kiutat kínál

Arányait tekintve több mint kétszer annyi megváltozott munkaképességű ember dolgozik ma Magyarországon, mint tíz évvel ezelőtt, sokan e foglalkoztatási forma segítségével találtak kiutat a segélyből.

A Mi Hazánk Mozgalom feljelentést tesz biztonsági nyomtatók túlárazottnak tartott beszerzése miatt

A Mi Hazánk Mozgalom feljelentést tesz költségvetési csalás és csalás miatt egy a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató (NISZ) Zrt. és az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. között 2018-ban létrejött, biztonsági nyomtatók beszerzésére vonatkozó szerződés miatt.

Letartóztattak két, pénzmosással gyanúsított román férfit

Letartóztattak két román férfit, aki a gyanú szerint hamis okmányokkal számos bankszámlát nyitott országszerte, ahova aztán külföldön elkövetett bűncselekményekből származó pénzek érkeztek - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu-n.

Fidesz: az újpesti polgármester és alpolgármester vállalja tetteiért a felelősséget!

A Fidesz újpesti szervezete felszólította a kerület polgármesterét és alpolgármesterét, hogy vállalják a felelősséget és fizessék be azt a négymilliós büntetést, amelyet a a Nemzeti Adat és Információvédelmi Hivatal szabott ki a polgármesteri hivatalra.